NYÁRI TÁBOROK ÉS CSOPORTOS FOGLALKOZÁSOK

Miért önismerkedő?
Sokat gondolkodtam, hogy milyen nevet is adhatnék az oldalnak. Végül arra jutottam, hogy, amikor én is segítőhöz megyek, azt szoktam mondogatni magamnak, hogy önismerkedni megyek. Hogy miért? Mert annyi mindent rejt a tudattalanunk, hogy teljeskörűen megismerni magunkat, véleményem szerint egy élet is kevés.
Akkor mit lehet tenni? Önismerkedni. Megtudni minél többet magunkról, működésünkről, hogy az életünk és a gyermekünk élete elinduljon abba az irányba, amire vágyunk.
Mit kínálunk?
Egyéni és csoportos foglalkozások gyerekenek, szülőknek, felnőtteknek
Rólam
Kereszturszki Noémi vagyok. Feleség és egy csodálatos gyermek édesanyja. Szerencsés embernek tartom magam. Hálás vagyok azért, ahol most tartok és amit eddig elértem.
Az életben én is, mint mindenki más, megküzdöttem az élet gondjaival. Sokszor állítottam saját magamat számomra nehéz feladatok, kihívások elé. Voltak családi, pénzügyi, párkapcsolati, munkahelyi, spirituális kríziseim.
Kezdetben másokat hibáztattam a problémáimért. Végül a segítőim és a környezetem megtanítottak rá, hogy felelősséget kell vállalnom magamért, hisz a másik ember reakcióját és jellemét nem tudjuk megváltoztatni.

A szolgáltatások nem minősülnek pszichoterápiának, gyógyító tevékenységnek.